2017. már 31.

Tavaszi madármegfigyelések

írta: Baráth Lívia
Tavaszi madármegfigyelések

Sziasztok!

Íme, a hosszú tél után kitavaszodott végre, ez az évszak tökéletesen alkalmas egy kis madárleshez. Kikelet idején madárfüttytől hangosak a hajnalok, és nap közben is aktívak a madarak, hiszen a tavasz a fészekrakás, párválasztás ideje. Mi sem voltunk restek, három alkalommal kerekedtünk fel a tollasok meglesésére.

Először a Városligetbe tértünk vissza -immáron harmadjára-, hiszen ott eddig is mindig sikerrel jártunk.

Első meglesett szárnyasunk egy szajkó volt, egészen közel merészkedhettünk hozzá, nem félt tőlünk. Tollazata rózsaszínes-barnás, szárnyhajlatánál élénk világoskék foltot láthatunk, bajuszfoltja fekete.

dscn1467.jpg

 

Később bájos kis kék cinegét pillantottunk meg, felismerhető kék-sárga dominanciájú tollazatáról, fehér fejéről és fekete szemsávjáról.

dscn1518.jpg

 

Továbbhaladva egy zöld küllőt vettünk észre, nevéhez hűen tollazata zöld színű, kivételt képez piros sapkája, a szem körüli régió és bajuszsávja. Mivel bajuszsávja közepén piros folt figyelhető meg, így hím egyeddel állunk szemben.

dscn1526.jpg

 

A következőkben pedig 2017 madarát, egy tengelicet láttunk, és egyben hallotunk is, hiszen épp egy dallamos melódiát énekelt. Feje vöröses-feketés, szárnya fekete, mely sárga tollakkal tarkított. Csőre láthatóan relatíve hegyes és hosszú.

dscn1530.jpg

 

Egy bokorban csapatnyi hangoskodó szürke madárra lettünk figyelmesek, közelebb mentünk hozzájuk. A körülbelül 20 fős csókacsapat egyik tagját meg is örökítettük. Messzebbről nézve egész teste sötétnek tűnik, így sokan varjúnak titulálják. Közelebbről azonban már látható, hogy sötétszürke, nyaka pedig világosabb szürke színű. Csapatokban, párban jár, a párok tagjai pedig egész életükben együtt maradnak. ,,Kéményseprőmadár"-nak is hívják, mert szívesen üldögél kémények tetején.

dscn1556.jpg

 

A következő madárles-etap a Kapocs utcai erdőben volt, a 18. kerületben. Itt megfigyelhettünk egy erdei pintyet a fenyőágak között, mivel színei nem olyan élénkek, hasa pedig sárgásbarna, azt mondanám, hogy tojó pinty van a képen.

dscn1626.jpg

 

Majd pedig meghallottuk jellegzetes nászhangját személyes kedvencünknek, az örvös galambnak. A hang forrását követve észre is vettük őkelmét, épp egy magas fa tetején üldögélt. Róla olvashattatok már a galambos-gerlés cikkemben, feltűnően nagy termetéről, fehér nyakfoltjáról könnyen felismerhető.

dscn1633.jpg

 

A harmadik adagnyi kép pedig Vásárosnaményban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében készült, méghozzá a saját kertünkben. Elsőként egy balkáni gerle párt fotóztuk le, akik minimum fél óráig gubbasztottak és tollászkodtak egy ültő helyükben. Hamuszürke színük és fekete nyakcsíkjuk segít a beazonosításban.

dscn1648.jpg

 

Később egy sárgászöld színekben tündöklő zöldike tisztelt meg minket jelenlétével és énekével. Mivel tollruhája egészen élénk, úgy gondolom, hím madárról van szó.

dscn1650.jpg

 

A következő dalnokról videót is készítettünk, hosszú ideig élvezhettük trillázó énekét. Ennek az erdei pintynek is élénk a tollazata, fejoldala és melle vörösesbarna, fejteteje és tarkója pedig kékesszürke színű. A színezetből ebben az esetben is hím egyedre gondolnék.

dscn1663.jpg

 

Végül pedig egy őszapócsapat is meglepett minket, a meggyfán időztek néhány percig. Az apró kis gombolyagok fürgén ugráltak ágról-ágra, méretükről, szürke testükről, fekete szárnyáról és barna válltollaikról felismerhetőek.dscn1669.jpg

Nos, elérkeztünk a mai cikk végéhez, remélem, hogy tetszett Nektek, és kedvet kaptatok ebben a kellemes tavaszi időben a madármegfigyeléshez.

Sziasztok!

Szólj hozzá

#kék cinege #zöldike #szajkó #őszapó #örvös galamb #balkáni gerle #erdei pinty #zöld küllő #tengelic #csóka