Sziasztok, Madárbarátok!

Ez alkalommal egy kis visszatekintés fog következni azokról a téli madárvendégeinkről, akik az előző bejegyzés óta fordultak meg az etetőnknél. A mostani meleg nyári napokban talán hűsítően fog hatni ránk néhány havas fotó.

Elsőként ezt, a tengelicről készült képet osztom meg Veletek. A tengelicek sokszor néhány fős csapatokba verődnek, ez a példány azonban magányosan kereste fel a madáretetőt. Tollruhája több színben pompázik: piros, fehér, fekete, sárga és barna színű tollakkal is rendelkezik. Viszonylag sokáig időzött a napraforgómagok majszolásával, melyben erős csőre volt segítségére.

Gyakori vendégeink voltak ezek apró, csapatban közlekedő szürkésbarna tollpamacsnak tűnő szárnyasok: az őszapók. Csőrük piciny, farkuk pedig testükhöz képest hosszú. Szívesen fogyasztottak a faggyúkarikából, illetve sokszor rátelepdtek a kifüggesztett cinkegolyókra is. Jellegzetes ,,szrí" hangjuk alapján könnyedén felismerhetőek.

A következő tollas naponta többször is megjelent a kertben, hála a talajra helyezett cinkegolyónak. Először az etetőnél láttam, de arra lettem figyelmes, hogy félénk, és nem mer a többi madár miatt a madáretetőben lakmározni. Másnap, szürkületkor apró, vörös foltként láttam a talajon osonni, ott keresgélt vacsorát. Ekkor ötöltem ki, hogy kedveskedem neki, és a talajra helyezek egy cinkegolyót, és némi lágy sajtot. Másnap gyakorta pillantottam a kitett edényke felé, de néhány verében kívül nem volt más tollas, aki evett volna belőle. Aztán mégiscsak eljött őkelme, a piciny vörösbegy, akit vártam. Először azért alaposan körülnézett, tiszta-e a terep, majd csemegézni kezdett. Ezután minden nap eljött, én pedig bőszen fotóztam őt. 

A hidegebb napokon egy tojó süvöltő is tiszteletét tette nálunk. Az ő tollazata nem olyan élénk, mint a hímnek, de fekete sapkát mindketten viselnek. A tojó teste szürkés, míg a hím melle  narancsszínű. Csőrük kicsi, de igen vaskos.

Vendégünk volt ez a szajkó is néhányszor, aki a talajon elhelyezett cinkegolyóból csipegetett. Feltűnő, kék szárnytükörrel rendelkezik, mely messziről is jól látható. Hosszú farktollai feketék, teste egyébként barnás színű. A szajkó vagy másnéven mátyásmadár remek hangutánzó, illetve ragadozók megjelenésekor a többi állatot recsegő hangjával figyelmezteti a rájuk leselkedő veszélyre.

A következő képen egy tojó fekete rigó figyelhető meg, aki -védekezésképp a hideg ellen- felfújta barnásszürke tollazatát. Sárgás csőre épp havas, mivel a madárberkenye bokor hóval borított ágain keresgélt néhány bogyót, hogy éhségét csillapítsa. 

Egyszer-egyszer feltűnt a talajra kitett almáknak köszönhetően a seregély is. Termete és fekete színe hasonlít a hím fekete rigóéhoz, de a seregély tollruhája fehér pettyekel díszített.

A meggyvágó is rendszeres téli vendégünk volt, és ha a madáretetőnél felbukkant, nemigen merészkedett oda más szárnyas, míg ő jól nem lakott. Csőre nagy és erős, -mint ahogy neve is mutatja-, nem okoz neki problémát a kemény magok héjának összeroppantása. 

Végül pedig egy eddig még nem ismertetett madárfajt mutatnék be: a fenyőpintyet. A felső képen a tojó, az alsón pedig -egy széncinege társaságában- a hím egyed látható, így összehasonlítható a tollazatuk. Megállapítható, hogy a hím élénkebb színű és feje szürkésfekete. Mindketten táplálkoztak a madáretető alá hullajtott magokból, majd a tojó egy nyírfaágon pihent meg.

A mai bejegyzés végére is értünk, remélem, tetszett Nektek, és sikerül minél több madárfajt felismernetek a közeljövőben.

Sziasztok!